Magyarországi Unitárius Egyház

A XIX. századtól – a mai Magyarország területén – az Unitárius Egyház létét az 1848. évi pozsonyi országgyűlés biztosította. Az unitarizmus Erdélyből, a mai Magyarország területére történő átáramlása az 1867. évi kiegyezés után öltött nagyobb méretet. Budapesten 1876-ban fiók, majd 1881-ben anyaegyházközség alakult, mely az első világháborút követő trianoni döntésig, a mai Magyarországon működő Unitárius Egyház képviselete.

1902-ben a Királyhágón túli egyházközségekből alakult meg az Unitárius Egyház kilencedik, Duna–Tiszamenti Egyházköre, mely szerves része lett az Erdélyben levő, kolozsvári központtal működő, akkori nevén Magyarországi Unitárius Egyháznak. 1920-tól az esperes püspökhelyettesi hatáskörrel rendelkezett. Munkáját az áttelepült egykori egyházi tanácsosokból álló Intéző Bizottság segítette.

1940-ben az augusztus 30-i bécsi döntés Észak-Erdélyt visszacsatolta Magyarországhoz. Ez alkalmat nyújtott a kilencedik egyházkör önállóságának megszüntetésére és közigazgatásilag a kolozsvári püspökséghez való visszacsatolására. A püspöki vikárius és főgondnok lemondott tisztségéről, és lemondásukkal megszüntették a kényszerhelyzetből adódó tisztségeket és ezt bejelentették a kolozsvári püspökségnek.

A második világháború után visszaálló határok következtében a mai Magyarország területén élő unitáriusok ismét kénytelenek voltak önálló egyházi életet gyakorolni. 1944 októberében az Erdélyből menekült Egyházi Képviselő Tanács tagjaiból megalakult az Unitárius Egyház Ideiglenesen Budapesten működő Képviselő Tanácsa, mely elsőként számbavette az Erdélyből menekült egyházi alkalmazottakat (kb. 60 fő), segélyeket utalt ki és fizetési előlegeket folyósított.

1945-ben megalakult a Magyarországon lakó egyházi tanácsosokból az Egyházi Intéző Bizottság, mely – átmenetileg – magára vállalta az Egyház kormányzását, képviseletét és ügyeinek intézését. Végrehajtó testülete az Egyházi Képviselő Tanács volt. A március 13-án alakult Egyházi Intéző Bizottság felfüggesztette a Duna-Tiszamenti Egyházkör közigazgatási autonomiáját és megválasztotta tisztségviselőit.

1947-ben a kolozsvári Egyházi Főtanács szentesítette a Magyarországi Unitárius Egyházalkotmány magyarországi érvényességét és annak alkalmazási módját. A volt Magyarországi Egyházkör széleskörü autonómiát kapott. Az erdélyi unitárius egyház 1949-ben elfogadott szervezeti szabályzatában már nem szerepelt a Duna–Tisza menti Egyházkör, politikai okokból ekkorra minden hivatalos kapcsolat megszakadt a magyarországi és az erdélyi unitárius egyház között. Az 1968. augusztus 21-i zsinat engedélyezte az egyházkör egyházzá alakulását, ennek eredményeként alakult ki 1971-re a Magyarországon maradottak mai státusa.

Az egyház új törvényeit 1971. május 23-án fogadta el a Magyarországi Unitárius Egyház, azokat az Állami Egyházügyi Hivatal 1971. október 21-én megerősítette, s ezt követően október 31-én életbe léptek. Ettől kezdve a Magyarországi Unitárius Egyház önálló püspökséget képez. Az egyház szervezeti felépítése lényegében követi az erdélyit, de nincsenek egyházkörök.

Az Erdélyi és a Magyarországi Unitárius Egyház kapcsolatai az 1989-es rendszerváltást követően hivatalosan is újraéledtek. A két egyházban létező egyházközségek közt testvérgyülekezeti kapcsolatok jöttek létre. A két egyház vezetősége között felmerült az egyesítés kérdésköre.

(Forrás: Kelemen Miklós: A Magyarországi Unitárius Egyház története a mai Magyarország területén)

A Magyarországi Unitárius Egyház honlapja: www.unitarius.hu