Támogatóink:

Pünkösdi pásztorlevél



”amikor eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen”
(Ap Csel 2,1).


Kedves unitárius híveim, keresztény testvéreim!

Az Apostolok Cselekedetei írója így vall az ünnepről: ”amikor eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen”(Ap Csel 2,1). Ez a vallomás a jelenben elő ember számára szinte hihetetlennek hangzik. Hol vagyunk mi ettől, mai keresztények?  Hiszen azt látjuk és tapasztaljuk nap, mint nap, hogy ebben a széttöredezettségben ritkán, nagyon ritkán tudunk mi együtt lenni és együtt gondolkozni.

Hangoztatjuk ugyan a keresztény egységet, de közben minden keresztény felekezet a maga igazságát emeli ki a többi ellenében. Egymás fölé vagy egymás elé akarjuk igazságainkat helyezni, feledve a Mester tanítását, figyelmeztetését. Soha nem volt ekkora igénye a keresztény embernek az egységre, mint a jelenben. Külső és belső erők, egyéni, gazdasági és politikai érdekek egymásnak feszülve morzsolnak fel, vernek szét közösséget, családot, nemzetet. A több mint kétezer éves keresztény történelemben soha nem volt ekkora szükség az egymásra figyelésre, az egységre, az egymás mellett való megmaradásra, mint most. Itt nálunk Erdélyben, de a keresztény Európában is ez az egyik leégetőbb feladat, hogy egységben maradva törekedjünk élni, dolgozni és építeni Istenországát.

Pünkösd a keresztény egyház, az első keresztény gyülekezet megalakulásának ünnepe. Az Apostolok Cselekedeteinek írója színesen írja le az első pünkösd történetét, az első gyülekezet megalakulását.
Kikből tevődött össze ez a közösség, kik voltak az elsők, akik ide tartoztak?  A tudósítás szerint elsősorban a Jézus által elhívott, megszólított tanítványok, majd azok a zsidók, akik az aratás ünnepére Jeruzsálembe érkeztek, és Péter bizonyságtevése után megkeresztelkedtek. Ennek a közösségnek a vezéralakjai a tizenegy jézusi tanítvány. Ezért úgy gondolom, hogy ez esztendő pünkösd ünnepén a tanítványokról, a tanítványságról kell szólni.

A tanítványok, Jézus hívó szavára szakítottak addigi életvitelükkel és vállalták a tanítómester követését.  Az evangéliumi leírások, tudósítások alapján képet nyerhetünk arról, hogy a Jézushoz legközelebb álló tanítványoknak milyen volt a gondolkozása, hogyan fogadták Jézus tanítását, hogyan igyekeztek mesterük kérése szerint élni és tevékenykedni.
Az evangéliumban megörökített egy- egy élethelyzet, életkép betekintést enged nyerni a tanítványok lelkébe, mutatva a lelki fejlődést és alakulást a tanítvánnyá válás útján addig, amíg teljesen kiüresedve és csüggedten, szomorúan gyűlnek össze a jeruzsálemi felsőházba. Ott vannak árván, kitaszítottan, nincstelenül, kiábrándultan, ott vannak együtt, de mindenki a saját keserűségével, kiábrándultságával, félelmével.

Gondoltál-e arra testvérem, hogy amikor a tanítómestert követve ezek a tanítványok elindultak az új élet útján egyből hontalanná váltak? Mindent elhagytak, ami addig életükhöz tartozott, drasztikusan szakítottak egy megszokott életvitellel, szokással, és amikor azt gondolták, hogy megtalálták Jézusban a megtartót, a megmentőt, a boldogságot, életük nyugalmát, akkor egyszerre mindent kiüresített a nagypénteki dráma. A közösen eltöltött három év után ott vannak összetörve, elbizonytalankodva. De van valami közös bennük: a megismert Jézus, a szelíd tekintet, a szeretetteljes megnyilvánulás, az Istenről való emberközeli tanítás, az együtt töltött három év boldog emléke, az újvilág szimfóniájának lehetséges harmóniája.

Keresztény testvérem! A ma emberére jellemző, hogy a külsőségekre, a látványra sokat ad. Lenyűgözi a sziporkázó mesterséges fény és elveszítette, és nem látja a belső ragyogást, fényt. A hatalmas hangerővel körülötte tomboló zajos világ meggátolja abban, hogy szíve, lelke belső hangját meghallja. Hihetetlen sebességgel száguld a széles országutakon, levegőben, vízen, de a lélek belső ösvényein botorkál vagy képtelen járni.

Karácsony és húsvét ünnepét kidíszítettük, felcicomáztuk és így sokszor elvesz az ünnep lényege. A ma embere egyedül bambulja a kigyúlt csillagot, hallgatja a mennyei kar himnuszát, hitetlenül áll a nyitott sír előtt és kételkedve fogadja a húsvéti üzenetet; külső szemlélődése nem tudja gazdagítani életét, mind többet és többet akar látni, és nem jut ideje az elmélyülésre. Lassan, lassan eltávolodik a családtól, a gyülekezettől, a közösségtől, a nemzettársától. Egyedül él, egyedül akarja boldogulását megteremteni.

Pünkösd története figyelmeztetés és buzdítás a magába forduló embernek a közösség fontosságáról, megtartó erejéről, és erre nekünk is szükségünk van, még akkor is, ha pünkösd a legárvább keresztény ünnep, és közösségünk szavát oly ritkán akarjuk meghallani.

Pünkösd arra tanít, hogy tanítványok bátran vallomást tettek a megismert és megtapasztalt, a Jézus által tanított Istenországa igazságáról. Bátran kiálltak Jézus mellett. Mi adott erőt ehhez? Nem a külvilág, mely őket is épp úgy bámulatba ejthette, mint minket most, nem a nagy lárma a jeruzsálemi tömegben, nem a zúgó szél, hanem a belső felismerés. A pünkösdi jelek: a kettős tüzes nyelvek, a nyelveken való szólás, a sebesen zúgó szél a lelküket, szívüket érintette meg. Lélekben lettek igazán tanítványok, lélekben lettek erősek és bátrak, így tudtak egymás mellett megmaradni, elnyerni a szentlélek ajándékát.
A tanítványokról szóló evangéliumi leírásokat felfoghatjuk úgy is, mint a belső utakon való járás állomásait, megállóit. Belső útra, utazásra csak akkor tudsz elindulni, ha kizárod magadból rövid időre a külső világot, hontalanná leszel. Figyelsz Jézus tanítására, amíg csendben önvizsgálatot tartva felfedezed magadban az isteni erőt. Ha életed nagypénteki megpróbáltatása kiüresít is, pünkösd megmutatja, hogy mégsem veszítettél el mindent: ott van az Isten által beléd oltott hit, mely képessé tesz a szeretet Istenével megteremteni azt az közösséget, melyben nemcsak önmagadra találsz, hanem a melletted élő embertársra is.

A jézusi tanítványok így élték át az első pünkösdöt. Együtt voltak, megfogadták Mesterük intő, figyelmeztető szavát. Nem tértek külön utakra. Hittek és megerősödtek. Csendben imádkoztak és hangosan cselekedtek. Nem tévesztették el az irányt, tudtak a lélek belső útján járni, melyet a megismert és megszeretett tanítómester mutatott. Ezen az úton a külső világ nyomását, csábítását ellensúlyozta a lélek belső ereje, hite.

Az individualizmust harsogó és a felszínnel megelégedő világunkban ritkán szánjuk rá magunkat, hogy a lélek belső útjain járjunk, de amíg ezt nem tanuljuk meg, addig csak külsőleg vagyunk Jézus tanítványok. Isten szentlelke csak akkor és ott érint meg bennünket, ha belső útjainkon járva, Jézus tanítása szerint lélek szerint törekedünk élni. Így lesz erőnk, hogy Péter bátorságával mindig kiálljunk és Istenről, az ő igaz és szeretetteljes országáról hittel és cselekedettel bizonyságot tegyünk egyéni és közösségi életünkben.

A gondviselő Isten jóra vezérlő szentlelke adjon erőt, hogy a lélek erejével feltöltődve egymás mellett megmaradjunk, és együtt, egy akarattal valljuk és vállaljuk tanítványságunkat, közösségünket Istennel és egymással.

Áldott pünkösdi ünnepet adjon az Isten! Ámen.



Kolozsvár, 2017. pünkösd

Bálint Benczédi Ferenc
püspök